Kategória: Ökoiskola

ERDEI ISKOLA 2.0

A világjárvány elsöpörte a tanév rendjébe illesztett jobbnál jobb programokat: lemondtunk giliceavatóról, közösségépítő programokról, kirándulásokról és egyre többször használtuk
azt a szófordulatot, hogy talán „valamilyen formában” megszervezzük az 5. évfolyam számára az erdei iskolát. S, hogy ez nem maradt pusztán ígéret, hanem egy fantasztikus innovációvá érett, az a gimnázium természettudományos munkacsoportjának köszönhető, akik gondoltak egy merészet és nagyot, és helybe hozták az erdei iskolát. Felismerték: lakóhelyünk természeti értékeit, kiváló adottságait utazás és ottalvás nélkül, a járványügyi szabályok megtartása mellett remekül ki lehet használni. A Szigethalmi Ifjúsági Tábor adta az erdei iskola színterét, innen indult a napi program, itt dolgoztak a diákok a projektjeiken, a szakmai foglalkozások, az étkezés, a játék, a közösségépítés, a sportolás helyszíne is itt volt.

A programokról készült részletes beszámoló itt olvasható.

A KUPAK SORSA

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében 2019. november 20-án 10:10-től 10:55-ig a klubban tartott tájékoztató előadás keretében megtudhatjuk, hogyan lesz a kupakból újrahasznosítható, értékes alapanyag, miként gyűjthető belőle jelentős összeg, mely adományozható, vagy osztálypénz is lehet belőle.

ZSÁK, ZSÁK, SULIZSÁK

Idén iskolánkban Nagy Eleonóra tanárnő kezdeményezésével és a DÖK-ös diákok közreműködésével, az öko szemlélet jegyében részt vettünk a Sulizsák akcióban. A Sulizsák szervezettől 600 zsákot kaptunk és két hetet, hogy tanárok és diákok együttes erővel megtöltsék őket. Bár az idő szorított, így is sikerült 350 teli zsákot összegyűjtetünk, több mint 2050 kg-ot! Ezzel nem csak környezettudatosan cselekedtünk, de iskolánk pénz is kapott a zsákokért.

Gratulálunk a két nyertes osztálynak, akik a legtöbb zsákot és a legtöbb kilót tudták összegyűjteni:
a 8.a osztály 760 kg-ot és 45 zsákot hozott, a 6.a osztály pedig 54 zsákot és 326 kilót.

Lehel Sára (11.c)

 

SULIZSÁK PROGRAM

Ökoiskolaként részt veszünk a Sulizsák programban. December 4-ig várjuk a felhívásban megjelölt módon előkészített csomagokat. A szükséges kellékek kiosztása november 19-én kezdődik.

ÁLLATOK VILÁGNAPJA

Október 4-én, szerdán, az állatok világnapján a következő programok várnak benneteket:
délelőtt ZooSchool játék
14 órakor etetők kihelyezése
15 órakor kutyabemutató az udvaron
október végéig madáreleség gyűjtése

A programokról a plakáton és itt olvashatsz bővebben.

ZOKNICSEREPROGRAM

Ebben a tanévben zoknicsereprogramot hirdetünk iskolánkban. Kimosott lyukas és fél pár zoknikat gyűjtünk, melyekből tűfilc lesz, amit bútorkárpitozáshoz használnak fel. A zoknikért cserébe új zoknikat kapunk kuponok formájában, melyeket helyi rászoruló családoknak szeretnénk eljuttatni.

Részletek a plakáton.

BRINGÁZZ A SULIBA!

Április 21-én, pénteken újra Bringázz a suliba!
Reggel 6:55-től a főbejáratnál mondd meg az ÖKO-munkacsoportos diákoknak, hány km-t jöttél biciklivel!
Felnőtt kísérők is adományozhatnak kilométereket az osztályoknak.
A résztvevők és a megtett kilométerek alapján szerzett pontok beszámítanak „A legZÖLDebb osztály” versenybe.

 

PAPÍRGYŰJTÉS

A tavaszi papírgyűjtés időpontja
április 6., csütörtök 14.00-17.00,
április 7., péntek 14.00-17.00
és április 8., szombat 9.00-12.00.

Kérjük, hogy a papírokat összekötve vagy dobozban hozzátok.

A 2000 kg-nál többet gyűjtő osztályoknak jutalomnap jár.

TÉLI MADÁRITATÁS

Tartós, több napig tartó erős fagyok idején nem csak a táplálék, hanem a folyadék pótlása is kritikus tényezővé válik a madarak számára. Folyékony halmazállapotú vizet találni télen gyakran sokkal nehezebb, mint élelemhez jutni. Ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület arra kéri a lakosságot, hogy az etetőkön itatók működtetésével is segítsék a madarakat. Részletes tanácsok itt olvashatóak.

Következő oldal »