IRODALMI PÁLYÁZATOK

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. meghirdeti a novella-, vers- és mesepályázatokat, ahol kategóriánként az első helyezett 1 millió forintos, a második helyezett 500 ezer forintos, a harmadik helyezett pedig 250 ezer forintos díjazásban részesül. A regénypályázat során a versenyzők szintén nagy értékű jutalomban részesülnek. Az első helyezést elérő díja 5 millió forint, a második helyezést elérő díja 2 millió forint, a harmadik helyezést elérő díja 1 millió forint.

A pályaművek beküldési határideje (novella, vers, mese): 2017. szeptember 1.
A regény megírásának határideje: 2018. május 3.

A pályamunkák esetében tematikus és életkori megkötés nincs, bárki benyújthatja pályázatát. A pályázat nyelve magyar, valamint szükséges jeligét szükséges tartalmaznia.

A jeligék feloldását külön borítékban kell mellékelni, amelyeket a zsűri döntését követően közjegyző jelenlétében bontanak fel, majd ezután hirdetik ki a nyerteseket.

A beérkező pályamunkákat társadalmi-szakmai zsűri bírálja el, amely szintén pályázati úton kiválasztott irodalomtanárokból, könyvtárosokból, valamint a magyar irodalmi élet jeles alkotóiból áll.

A társadalmi zsűri pályázatának, illetve az alkotói versenypályázatok részletei és további információ a www.kmtg.hu honlapon, a Pályázatok menüpont alatt található.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com