AUSZTRIAI TANULMÁNYI ÚT

Az idei tanévben iskolánk 8.a és 9.ny osztályából 45 diák és velük négy kísérő tanár utazott május 26. és 31. között Ausztriába.
A szállásunk egy kis tiroli faluban, Niederndorfban volt. A tanulmányi út célja a német nyelv gyakorlása, illetve Ausztria és Németország hagyományainak, történelmének, természeti kincseinek és nevezetességeinek megismerése volt. Délutánonként a diákoknak lehetőségük nyílt német nyelvi órákon részt venni, ahol gyakorolhatták és fejleszthették a német nyelvi ismereteiket.
Délelőttönként kirándulásokon vettünk részt: ellátogattunk Kufsteinbe, ahol bejártuk a várat, amelyben magyar foglyok is raboskodtak, majd megtekintettük a hangulatos kisvárost az Inn folyó völgyében. Túráztunk a Wolfsklamm-szurdokban is, ahol egy több órás séta után értük el a bencés kolostort. Festői környezetben hajóztunk a Chiemseen az Alpok lábánál. Megtekintettük a Herrenchiemsee-kastélyt és áthajóztunk a csodálatos Fraueninselre, ahol megnézhettük a környék kézműves munkáit és a bencés kolostort. A lenyűgöző környezetben elhelyezkedő Neuschwanstein kastélyába is ellátogattunk Bajorországban.
A kirándulások során a diákok sok élményre és új barátokra tettek szert, így mind ők, mind mi, tanárok maradandó emlékekkel gazdagodtunk.
Fritzné Terbe Krisztina, dr. Fehérné Horák Judit, Helfrich Nikolett, Fábián Tímea

A csoportképet itt nézheted meg.

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com