Kategória: 2026/2027. tanév eredményei

TRIANON TÖRTÉNELMI CSAPATVERSENY

A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete által meghirdetett, háromfordulós Trianon történelmi csapatverseny ünnepélyes döntőjét a Kárpát‑medence egyik legkülönlegesebb történelmi helyszínén, a Várpalotai Trianon Múzeumban rendeztek meg.
Iskolánk idén két csapattal is képviseltette magát a rangos megmérettetésen, amelyre több száz diák nevezett a Kárpát‑medence számos pontjáról. A verseny első fordulójában online tesztfeladatok, a második fordulóban mikrotörténeti témájú „reels” videók, míg a döntőben kvíz, rövidválaszos és szóbeli érvelési feladatok várták a résztvevőket.
Örömmel és büszkeséggel számolunk be arról, hogy tanulóink kiemelkedő teljesítményt nyújtottak:
A csapatok felkészítő tanára Szőke Imre volt.
A versenyen elért eredmények nemcsak a diákok tudását és kitartását, hanem az iskola közösségének elhivatottságát is tükrözik. Büszkék vagyunk tanulóinkra, akik méltó módon képviselték intézményünket ezen a magas színvonalú, országos jelentőségű történelmi versenyen.
 
A fotót itt nézheted meg.

DÍJUGRATÓ VERSENY

Mező Kati augusztus 9-én Simonpusztán, a Nemzeti felkeszítő versenyen 2. helyezést ért el 90 cm ideális időre díjugratás kategóriában, valamit 5. helyezést 100 cm kezdő lovas kategóriában.

A fotókat itt és itt nézheted meg.

ULTIMATE FRIZBI U20 VILÁGBAJNOKSÁG

Harakály Gergő 12.a osztályos tanulónk a Magyar Ultimate Frizbi U20-as mixed nemzeti válogatott tagjaként pontszerző, világbajnoki 6. helyezést ért el a 2026 júliusában Spanyolországban megrendezett U20-as Ultimate Frizbi Világbajnokságon (WJUC – World Junior Ultimate Championships).

A csapat kimagasló teljesítményt nyújtva, fantasztikus összefogással és megfeszített munkával küzdötte végig a világversenyt, ahol az európai mezőnyből egyedül a francia és a svájci együttes tudta megelőzni a mieinket. Diákunk a Szigetszentmiklósi Sportsziget SE versenyzője.

Büszkék vagyunk a kiváló szereplésre, és szívből gratulálunk a csapatnak!

A fotókat itt, itt és itt nézheted meg.

ULTIMATE FRIZBI U17 EURÓPA-BAJNOKSÁG

Harakály Levente 9.ny osztályos tanulónk a Magyar Ultimate Frizbi open nemzeti válogatott tagjaként részt vett a 2026. augusztusában Bécsben megrendezett Európa-bajnokságon (EYUC – European Youth Ultimate Championship).

A magyar fiúválogatott hatalmas küzdeni akarással és példás kitartással játszotta végig a tornát. Öt nap alatt 7 mérkőzésen léptek pályára. A csapat a 11. helyen végzett, ráadásul bravúros győzelmet aratott az elődöntős Svájc felett is. Diákunk a Szigetszentmiklósi Sportsziget SE versenyzője.

Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményhez és a helytálláshoz!

A fotókért ide, ide és ide kattints!

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com