Szerző: TNJ

ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA CÍM

Iskolánk ebben a tanévben elnyerte az Örökös Ökoiskola címet.

Az Örökös Ökoiskolává válás azt jelenti számunkra, hogy már része a gondolkodásunknak, az értékrendünknek a fenntarthatóságra való törekvés. Folyamatos pályázatok benyújtása nélkül is tesszük, amit tennünk kell, személyes és közösségi összefogás példáján keresztül valósítjuk meg a jövő nemzedékek környezettudatosságra való nevelését.

Nézd meg a következőket:
Hogyan váltunk Örökös Ökoiskolává?
Örökös Ökoiskola oklevél
Fotó az ökoiskolai munkacsoportról

SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENY

Serfőző Bence (10.a) részt vett az 56. alkalommal megrendezésre került győri “Szép Magyar Beszéd” versenyen, ahol teljesítményét Kazinczy-éremmel jutalmazták. 
Az országos versenyre Magyarországról és a határon túlról összesen 145 középiskolás diák jutott be (Pest megyét Bencén kívül egy szentendrei diák képviselte még), közülük 35-en kapták meg a rangos elismerést, amelyet csak egyszer lehet elnyerni. 
A kötelező szöveg felolvasásáért Bence a Rákóczi Szövetség különdíját is elnyerte. Ezt a díjat egyedül ő kapta meg. 
 
Felkészítő tanár: Dr. Fehérné Horák Judit
 
A fotókért ide és ide kattints!

ALFA MATEMATIKAVERSENY

Takács Flóra (9.a) április 23-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Matematika Intézete által szervezett Alfa matematikaversenyen korosztályában 1. helyezett lett.

A fotót itt nézheted meg.

RÁCKEVE KAJAK KUPA

Pál Botond (7.a) április 23-án a Szabó Attila Kenu Akadémia által szervezett Ráckeve Kupán kajak párosban 3., kajak egyesben pedig 7. helyezést ért el.

A fotóért ide kattints!

NEMZETKÖZI KENGURU MATEMATIKAVERSENY

A Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen Barsi Botond (11.b) országos 9., Abonyi-Tóth Kolos (5.b) pedig 8. helyezett lett.

Felkészítő tanár: Papczun Mária és Kaszta Beáta

Botond és Kolos oklevele itt és itt tekinthető meg.

ÁPRILIS 29. PÉNTEK

Április 29-én 0-3. óráig D-csengetési rend szerint tanítunk, ezután az 5-10. évfolyamosok hazamehetnek.
A 11. évfolyam reggeltől dekorál és próbál.
Tanulószoba és ebéd nem lesz.
 
 
A ballagás menete:
12.a: utolsó osztályfőnöki óra kezdete: 11 óra, ünnepély az aulában: 12 óra
12.b: utolsó osztályfőnöki óra kezdete: 14 óra, ünnepély az aulában: 15 óra
12.c: utolsó osztályfőnöki óra kezdete: 17 óra, ünnepély az aulában: 18 óra

OKTV-DÖNTŐSEINK

 

A 2021/2022-es tanévben 10 diákunk jutott az OKTV döntőjébe.

 

A diákok és felkészítő tanáraik:

 

informatika: Széles Tamás (11.a): 7. hely – Czita Zoltán
informatika: Marsi Ádám (12.b): 43. hely – Czita Zoltán
francia nyelv: Sitkei Zselyke (12.b): 20. hely – Miklósi Ilona
latin nyelv: Gréczi Lilla (11.a): 21. hely – Talabér-Nagy Judit
magyar nyelv: Pusoma Dóra (11.b): 13. hely – Gelencsérné Szarka Mária
magyar nyelv: Erős Nóra (11.c): 28. hely – Gelencsérné Szarka Mária
matematika: Marsi Ádám (12.b). 30. hely – Papczun Mária
olasz nyelv: Árpási Nikolett (11.c): 29. hely – dr. Ertl Péter
orosz nyelv: Soós Regina (12.a): 9. hely – Szilágyi Mária
vizuális kultúra: Horváth Janka (12.c): 14. hely – Dékányné Varga Krisztina

VIZUÁLIS KULTÚRA OKTV DÖNTŐ

A vizuális kultúra OKTV döntőjében Horváth Janka (12.c) a 14. helyezést érte el.

Felkészítő tanára: Dékányné Varga Krisztina

 

A fotóért ide kattints!

FLOORBALL NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA

A VI. korcsoportos fiú floorball nagypályás diákolimpián gimnáziumunk csapata országos 1. helyezést ért el.
Ez iskolánk floorball csapatának 11. diákolimpiai aranyérme! 
A csapat tagjai: Fodor Attila, Fodor Dávid, Kovács Levente, Sándor Tamás, Simon Bálint, Szabó Ákos, Szabó Máté , Török Gergely Regő, Virág Bence, Zala Kristóf

A csapatfotót itt nézheted meg.

KOMPETENCIAMÉRÉS

A 6.ab, 8.ab, 10.ab, 9.c osztályos diákokat érintő
országos kompetenciamérésről szóló tájékoztatót
itt olvashatják.

Következő oldal » « Előző oldal
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com