Kategória: Hírek, információk

JUNIOR FRESHHH TERMÉSZETTUDOMÁNYOS CSAPATVERSENY

A MOL tudományos-fantasztikus szabadulószoba-játékra invitálja a természettudományok iránt érdeklődő középiskolás diákokat.
A Junior Freshhh 2018 egy olyan különleges, többkörös játékos verseny, melynek első részét online kell teljesíteniük a háromfős diákcsapatoknak, majd ezt követően élő döntőben mérheti össze tudását az 5 legjobb csapat.
Az online fordulók alatt összesen 7 feladatcsoportot kell megoldaniuk fizika, kémia, matematika, biológia vagy földrajz témakörben, egyenként 2 napos határidővel. 
A regisztrációs időszak 2018. 03. 14-ig tart.
Az élő döntő 2018. 04. 11-én lesz az öt legjobb csapat részvételével Százhalombattán, a Dunai Finomítóban.
A szabályokat itt olvashatjátok.








ORSZÁGOS KREATÍV TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ

A Magyar Tudományos Akadémián 2018. február 20-21. között megrendezésre került országos kreatív történelmi vetélkedőn iskolánk 10. b osztályos csapata a hazai és határon túli gimnáziumok versenyében kivívta magának az ausztriai döntőn való szereplés jogát.

Fehér Lili és Perák Dorottya nagyszerű teljesítménye mellett Dorogi Márk és Fejes Dániel (11. a)  munkája is hozzájárult a sikerhez.

Felkészítő tanáruk: Hajdú Zsoltné

A fotót itt nézheted meg.

WASS ALBERT SZAVALÓVERSENY

Pusoma Dóra (7.b) a dunavarsányi Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár által szervezett Wass Albert szavalóversenyen felső tagozatos kategóriában 1. helyezést ért el.

Felkészítő tanár: Gelencsérné Szarka Mária

A fotót itt nézheted meg.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT A KÁZMÉR-BÁLON

Jelentkezőket várunk a Kázmér-bálon teljesíthető közösségi szolgálatra:

– asztalbeosztás elkészítése számítógépes programmal,
márc. 1-2-án, 4 óra
– aula dekorálása márc. 2-án 15:30-19:30, 4 óra
– szék és asztal berendezés márc. 2-án 15:00-18:00, 3 óra
– sütemények kipakolása az asztalokra márc. 3-án 16:00-18:00, 2 óra
– tombola árusítása és sorsolása márc. 3-án, 19-24 óráig, 6 óra
– fotózás a bál alatt márc. 3-án, 19-24 óráig, 5 óra
– szék és asztal visszapakolás márc. 4-én 10:00-13:00, 3 óra

Jelentkezni Kissné Hegedűs Éva igazgatónőnél lehet március 2-án 15 óráig.

PEST MEGYEI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA

A Pest megyei Úszó Diákolimpiát iskolánk III. korcsoportos leány váltója megnyerte 4 x 50 m gyorson, “A” kategóriában.

A versenyzők: Számadó Noémi (5.a), Szabó Lili Sára (5.b),
Tóth Lili (5.b), Kuti Karolina (6.a).

A fotót itt nézheted meg.

SZAKMA SZTÁR FESZTIVÁL

Legyél te az egyik élő videós műsorvezető a szakma Sztár Fesztiválon!
A Szakma Sztár Fesztivál, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) döntője, melyen 43 szakmában mérik össze tudásukat a diákok. A Fesztivált kivetítőn és Facebookon lehet majd követni a versenynapokon. Iskolánk tanulói közül szeretnének kiválasztani 2 főt, akik bemutathatják tudásukat az élő közvetítés és videó készítés terén.
Jelentkezés menete: 1 perces bemutatkozó motivációs videó leadása:
– Bemutatkozás
– Miért téged válasszanak a Fesztiválra közvetítőnek?
– Miért lennél jó műsorvezető?
– Mivel dobnád fel az élő bejelentkezéseket?

Fesztivál elérhetősége:
Hungexpo rendezvényközpont G és F pavilon
2018. 04. 23-25.

Műsorvezetés időszaka:
2018. 04. 23-24. 10:00-15:30

Jelentkezés: 2018. március 9-ig
Tel.: +36704420638
email: horvath.beatrix@pmkik.hu

További információk:
www.szakmasztar.hu
http://www.facebook.com/szakmasztarfesztival/
https://www.youtube.com/watch?v=hBvHJAGkTgE

Következő oldal » « Előző oldal
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com