Kategória: Hírek, információk

PARASPORT NAP

A testnevelés munkaközösség minden évben megrendezi iskolánkban a Parasport napot.
Ebben az évben a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Egyesületének 3 tagja volt vendégünk. Interaktív formában érzékenyítették tanulóinkat, és nem utolsó sorban még nagyon okos kutyáikkal is megismertettek bennünket.
Köszönjük segítségüket.

Fotók itt, itt és itt láthatóak.

GYÉMÁNTCSISZOLÓ – ADHD

A felnőtteknek szóló Gyémántcsiszoló előadás-sorozat következő rendezvényét 2020. március 18-án, szerdán
18 órakor tartjuk, amikor Lendvai Emese előadását hallgathatják meg az érdeklődők a figyelemhiányos, hiperaktív gyerekekről.

A plakátot itt nézhetik meg.

BOLYAI TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSAPATVERSENY

2020. február 19-én rendezték meg Budapesten a Bolyai Természettudományi Csapatverseny megyei díjkiosztó ünnepségét. Az alábbi eredmények születtek:
5. osztály – “Négy cserje”: 3. helyezés – Miklós Máté,
Nagy Máté, Szabó Erik, Radics Lehel 
7. osztály – “Zöldfülűek”: 2. helyezés, országos döntőbe jutottak – Darvas Pál, Farkas Kornél, Pintér Benedek
7. osztály – “Négylevelű lóhere”: 5. helyezés – Darvas Kornélia, Murvai Eszter, Sipos Brigitta, Sebők Boglárka


Felkészítő tanárok: Ónodi Hanácsek Györgyi, Nusser Katalin
Pest megye – Kelet tanári fődíjának nyertese: Ónodi-Hanácsek Györgyi

A fotókhoz ide és ide kattints!

INGYENES FILMVETÍTÉS MÁRCIUS 15-ÉN

Szigetszentmiklós Város Önkormányzata az 1848-49-es hőseink és Kossuth Lajos, városunk első díszpolgárának emléke előtt tiszteleg Szigetszentmiklós lakóival március 15-én.
A helyi temetőben 9 órakor Kardos István sírjánál emlékeznek, majd 10 órakor a Kossuth Lajos utcában, a városi ünnepségen róják le tiszteletünket a Forradalom és Szabadságharc áldozatai, hősei előtt.
Az önkormányzat felkérésére ezen a napon a Nádasdy Filmszínházban a Hídember című filmet vetítik. Az eseményen gróf Széchenyi Tímea meghívottként vesz részt. A 16 órakor kezdődő filmre ingyenes a belépés, amennyiben felmutatják jegyüket. A tiszteletjegyek a délelőtti ünnepségen kerülnek kiosztásra.

A plakát itt tekinthető meg.

PINGPONG STIGA KUPA

2020. február 26-án a Budai Pingpong Klubban megrendezett
Stiga Kupán a III. korcsoportban Rácz Péter (7.a) 1. helyen
végzett.

A fotót itt nézheted meg.

TEREMÍJÁSZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

Kovács Tege (7.a) a 2020. február 9-én Pécsen megrendezett 3D Teremíjász Országos Bajnokságon vadászreflex, kadet fiú kategóriában 3. helyezést ért el.

A fotót itt nézheted meg.

BALESETBIZTOSÍTÁS

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítási szerződés aláírásra került a közbeszerzési eljárás nyertesével, az UNIQA Biztosító Zrt.-vel.

A 2020. január 1. napját követően bekövetkezett balesetekkel kapcsolatos bejelentéseket az UNIQA Biztosító Zrt. fogadja és rendezi, a vonatkozó tájékoztatás az alábbi helyen már elérhető:
https://www.uniqa.hu/altalanos-gyermek-es-ifjusagi-balesetbiztositas

A 2019. december 31-ig bekövetkezett biztosítási eseményekre a szolgáltatási igényt még a Generali Biztosító Zrt. felé kell benyújtani.

KÍSÉRLETI-FIZIKA VERSENY

A Kísérleti-fizika verseny országos döntője a Szegedi Tudományegyetem TTIK Fizikai Intézetén került megrendezésre 33 diák részvételével, ahol Jurkovich Balázs (9.c) 1. helyezést ért el.

Felkészítő tanár: Balaton Tamás (Kardos István Általános Iskola és Gimnázium)

A fotó itt, a részletes beszámoló pedig itt tekinthető meg.

VAN MŰVÉSZI VÉNÁD? – PILLANGÓ-HATÁS

A Van művészi vénád? művészeti verseny döntőjébe jutott 10 csapat munkájából látható kiállítás a Deák17 galériában 2020. február 22-ig.
http://www.deak17galeria.hu/kiallitasok/van-muveszi-venad–pillango-hatas

Különdíjak:
Legjobb csapat – The Co:Lore Company (Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium)
Legjobb prezentáció – Art-Éria (Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium)

The Co:Lore Company: Horváth Janka 10.c, Herbély Brigitta 9.c, Székely Csenge 9.ny,
Miklósi Vivienn 9.ny


CO:LORE: Kooperatív történetalkotó társas. Alapja a pillangó effektus, a történetek gerince a dominósor, a játékosok ezt építik kártyák segítségével, a véletlen közbeszólásával. A játék befejeztével a játékosok megosztják egymással karaktereik történetét. Ez a társas akár a saját életünkre is rávetíthető, segíthet a problémáink megoldásában. Maga a munkafolyamat intenzív és összehangolt csapatmunkát igényelt, de kemény munka és pár könnycsepp árán sikerült létrehoznunk, arról nem is beszélve, hogy mennyit tanultunk a verseny során. – The CO:LORE Company csapata

Art-éria: Granc Erika 9.b, Granc Nóra 9.b, Murvai Anna Regina 9.b, Sámson Boglárka 9.b,
Scharf Gerda 9.b

“A művünk a döntések mögötti komplex fizikai és mentális folyamatot jeleníti meg. Hogyan befolyásolja a környezetünk és a saját identitásunk az életben meghozott döntéseinket? A téma a mi korosztályunknak a felnőtté válás első fontos döntései miatt aktuális. A munkafolyamat alatt sokat tanultunk a csapatmunkáról, új technikákról, a Pillangó-hatás különböző formáiról, az életről és magunkról is.”

Felkészítő tanár: Dékányné Varga Krisztina

A csoportképet itt nézheted meg.

A kiállításról a Népszavában megjelent cikk itt olvasható.

FUTÓVERSENY

2020. február 1-én Kecskeméten a Dombfutás keretében megrendezett Hógolyó futáson Hague Róbert (7.a) 3,5 km távon 1. helyezést ért el kategóriájában.

A fotóhoz ide kattints!

Következő oldal » « Előző oldal
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com