Kategória: Hírek, információk

ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI PROBLÉMAMEGOLDÓ VERSENY

Az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny országos döntőjében iskolánk Abrous Melika Amina, Arnóti Anna, Szilágyi Anna (12.c) összeállítású csapata 3. helyezést ért el.
Másik döntős csapatunkra – Antal Ákos, Györök Bendegúz, Pálfi Zalán (12.b és 12.c) – is büszkék lehetünk, akik szintén szépen szerepeltek.
Diákjaink remek teljesítményéről árulkodik az is, hogy a körülbelül 300 induló csapatból 24-en jutottak be az országos döntőbe, és közülük két csapat is képviselhette iskolánkat.

Felkészítő tanárok: Dr. Ertl Péter és Oláh Lajos

A csoportképet itt nézheted meg.

REGIONÁLIS RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA

Szabadszállási Kira (6.a) a Kelet-Magyarországi Regionális Ritmikus Gimnasztika Diákolimpián buzogány gyakorlatával 1. helyezést ért el, mellyel továbbjutott az országos versenyre, karika gyakorlatával 17., labda gyakorlatával 21. lett.

A fotóhoz ide kattints!

ORSZÁGOS VÍVÓ DIÁKOLIMPIA

Március 29. és 31. között került megrendezésre a IV. Országos Vívó Diákolimpia a budapesti BOK Csarnokban. Több mint száz közép- és általános iskola több ezer vívója küzdött hat korcsoportban az érmekért. Iskolánkat 6 versenyző és egy csapat képviselte a versenyen, ahonnan végül három fényes éremmel tértek haza diákjaink.
Kovács Réka (9.b) a tőrvívás IV. korcsoportjában aranyérmet, Kovács Gergely (11.b) az V. korcsoportban bronzérmet szerzett.

Nagy siker, hogy csapatban szereztek aranyérmet a tőr fegyvernem V. korcsoportjában a batyis fiúk. A csapat tagjai: Csirke Dávid (8.b tőr, Reménység kerettag), Pintér Levente (10.b, válogatott kardozó) és Kovács Gergely (11.b, tőr kerettag).

A fotókat itt, itt és itt láthatod.

FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY

A Fővárosi Komplex Rajzverseny célja korunk művészeti irányzatainak elméleti és gyakorlati megismerése, az ismeretek önálló alkalmazása, egy megadott kortárs műalkotásra történő reflektálás, valamint egy, a verseny helyszínén készült tanulmány segítségével a gyakorlati szakmai tudás bemutatása.

A versenyen a következő eredményeket érték el diákjaink:

 

9. évfolyam:

Gergely Réka Anna 6. hely
Horváth Janka 12. hely

10. évfolyam:
Horváth Barnabás 4. hely, a Ludwig Múzeum különdíjasa
Szilágyi Dorka 14. hely

11. évfolyam:
Kolba Éva 2. hely
Glotz Adél 20. hely

Felkészítő tanár: Dékányné Varga Krisztina

Kolba Éva tanulmányát itt nézheted meg.

TÚZOK TUSA TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSAPATVERSENY

A Körös-Maros Nemzeti Park által szervezett Túzok Tusa országos természettudományi csapatversenyen a
Vásárhelyi Valéria (6.a), Vásárhelyi Péter (7.a) és
Balázs Bercel (Bíró Lajos Ált. Isk. 6.c) alkotta csapat
2. helyezést ért el.

A fotóhoz ide kattints!

NEMZETKÖZI IRODALMI GYERMEKFESZTIVÁL

2019. március 30-án rendezték meg Siklóson a X. Nemzetközi Irodalmi Gyermekfesztivált, ahol Rácz Péter (6.a) a 6-7-8. osztályosok kategóriájában ezüst érmes lett.

A fotóhoz ide kattints!

RITMIKUS SPORTGIMNASZTIKA VERSENY

Springer Nóra Szófia (8.a) a Kelet-Magyarországi Regionális Diákolimpián 8. helyezést ért el labdagyakorlatával és továbbjutott az országos döntőbe.

A fotót itt nézheted meg.

ÍRÁSBELI HÁZIVIZSGÁK

Az írásbeli házivizsgák beosztása a következő:

2019. április 1., hétfő, 8:15

7.a, 7.b: 90 perc – angol, német
7.a 1. csoport: 228
7.a 2. csoport: 210
7.b 1. csoport: 232
7.b 2. csoport: 230

8.a, 8.b: 45 perc – latin
8.a, 8.b: ebédlő

11.a, 11.b, 11.c: 240 perc – magyar nyelv és irodalom
11.a 1. csoport: 326
11.a 2. csoport: 328
11.b 1. csoport: 330
11.b 2. csoport: 320
11.c 1. csoport: 302
11.c 2. csoport: 305

Egyenruha az írásbeli vizsgán nem, csak a szóbeli vizsgán kötelező.

GYERMEKÉTKEZTETÉS A TAVASZI SZÜNETBEN

A tavaszi szünetben az ingyenes meleg főételt az arra jogosult hátrányos helyzetű gyermekek és az előzetesen igénylők
2019. április 18-án és 23-án a Csicsergő II. sz. Óvoda Szigetszentmiklós Posta köz 2. alatti konyhájáról 11:00 és 13:00 között vihetik el.

Az étel átvételénél a gyermek jogosultságát igazoló nyilatkozatot be kell mutatni.

LEHETŐSÉG KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA

A Kéktó területén kerül megrendezésre a Nyucka húsvéti program.
Április 20-án, szombaton 14:00-tól 17:00-ig kézműves foglalkozással várják a gyermekeket.

8 tanulót várnak közösségi szolgálatra 12:00-tól, akik segíteni szeretnének a rendezvényen.

Program:
12:00 sátorállítás, helyszín rendezése, előkészület
14:00 gyermekek fogadása, kézműves lehetőségek ismertetése, foglalkozáson való segítségnyújtás
17:00 sátorbontás, elpakolás, takarítás

email: bucketas.titkarsag@gmail.com
telefon: +36202895208 – Czetőné Veres Edit Éva
+36707734473 – Skopecz Gyuláné Zsíros Hajnalka
A következő adatokra lesz szükségünk a diákok részéről:
Név:
Kor:
Iskola, osztály:
Mettől meddig tud részt venni az eseményen:

A húsvéti kézműveskedésre jelentkezési határidő a segítők számára: 2019. április 18., csütörtök 19:00

Következő oldal » « Előző oldal
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com