A december 1-én megtartott pályaorientációs napon a kisgimnazistáknak szülők mutatták be foglalkozásukat, a nagyok pedig egyetemen tanuló volt diákjaink előadásait hallgatták meg a különféle szakokról és továbbtanulási lehetőségekről.
Szerző: TNJ
PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP
December 1-én, pénteken az 1-4. órában pályaorientációs napot szervezünk.
Az 5-8. évfolyamos diákok az osztálytermükben hallgatják meg a foglalkozásukat bemutató szülők és volt diákok előadását.
A 9-12. évfolyamon előzetes jelentkezés alapján vesznek részt a tanulók az előadásokon.
Minden diáknak mind a 4 órára jelentkeznie kell a Vera felületén. A felület november 28-án, kedden 20:00-tól nyílik meg, jelentkezési határidő november 30., csütörtök reggel 8:00. (Másodszori kattintásnál be fogsz tudni lépni.)
A diákok csütörtökön “menetlevelet” kapnak, melyet pénteken magukkal visznek az előadásokra, az ott felügyelő tanárok aláírásukkal igazolják a részvételt.
Tartalmas időtöltést kívánunk!
KÖBÜKI TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJ
A „Köbüki” tehetséggondozó tanári ösztöndíj 2023. pályázaton nevelőtestületünk négy tagja, Csiszár Csilla, Czita Zoltán, Papczun Mária és Patai Ágnes is pozitív elbírálásban részesült.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelővel együttműködésben nyílt pályázatot hirdetett tehetséggondozó pedagógusok támogatására. A pályázat célja a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, informatika vagy ének-zene szakos, a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok megbecsülése, szakmai elismerése, a tehetséggondozás keretében végzett szakmai tevékenység ösztönzése ösztöndíj-támogatás formájában.
Gratulálunk!
RITMIKUS GIMNASZTIKA MAGYAR BAJNOKSÁG
RITMIKUS GIMNASZTIKA EMLÉKVERSENY
TÁNCSPORT MAGYAR BAJNOKSÁG
Hunyady Damira Edit (5.b), az SZTK Sport versenyzője a Magyar Táncsport Szakszövetség magyar bajnokságán szóló modern koreográfiával és junior modern csapattal is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
A fotót itt nézheted meg.
KARATE ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
A karate IJKA Országos Bajnokság és Sziget Kupán a következő eredményeket érték el tanulóink:
– Arnóth Lilla Johanna (5.b): kata 10-11 évesek: 1. hely, kumite 10-11 évesek: 1. hely, kumite 12-13 évesek: 1. hely, csapatkumite 12-13 évesek: 1. hely
– Horváth Benjámin (5.b): saját korcsoportjában (10-11 évesek) és a 12-13 évesek között is aranyérmet szerzett
– Tuzok Kristóf (5.b): korosztályában kata és kumite versenyszámban is 1. helyezett lett.
– Illés Péter (8.a): csapat kumite U14: aranyérem, csapat kumite U18: aranyérem
BIOLÓGIA FAKTOS TANULMÁNYI NAP
A 10. és a 11. évfolyam biológia fakultációs tanulóinak november 9-én lehetősége nyílt ellátogatni Martonvásárra, az Agroverzumba. Két előadást nézhettünk meg. Az első előadás a gabonafélék minőségéről, feldolgozásáról, illetve hasznosításáról, és a gabonafélékkel kapcsolatos betegségekről (cöliákia, búza allergia) szólt. A második előadáson az élelmiszerbiztonságról, hagyományos mezőgazdálkodásról, és a kukorica nemesítéséről, felhasználásáról tanulhattunk. Ezek mind rengeteg új érdekes információval szolgáltak számunkra, nagyon élveztük őket. Az előadások után lehetőségünk nyílt laborlátogatásra, ahol különböző vizsgálati technikákat mutattak be. Kaptunk egy kis ízelítőt arról, hogy milyen lehet laborban dolgozni, ami mindnyájunknak elképesztően tetszett. A kötött programok után megnézhettünk egy interaktív kiállítást, és sétálhattunk a gyönyörű kastélyparkban.
Darvas Kornélia Sára és Fényes Zita (11.b)
NOVEMBER 17., PÉNTEK
November 17-én, pénteken D csengetési rend szerint tanítunk, a 0-5. órát tartjuk meg.
Aki szeretné, 12:30-tól nézheti meg az aulában a végzős osztályok szalagavató táncait, a bemutató kb. 14:00-ig tart.
Kérjük, hogy 12:30-ig minden menzás ebédeljen meg.
A Bolyai Matematika Csapatverseny 14:00-kor kezdődik.
HUNGARIAN OPEN KARATEVERSENY
Arnóth Lilla Johanna (5.b) a Hungarian Open Grand Prix karateversenyen a 10-11 évesek kumite 38 kg “A” kategóriájában 2. helyezést ért el.
A fotóért ide kattints!
KARATEVERSENYEK
3. helyezés
1. helyezés



































