Szerző: TNJ

TUDÁSBAJNOKSÁG

Takács Dóra (5.b) a Tudásbajnokságon a következő eredményeket érte el:
matematika: arany fokozat
irodalom: országos 6. hely
természetismeret: országos 1. hely

Az oklevelek itt tekinthetőek meg.

CSIKESZ ENDRE-DÍJ

Szigetszentmiklós önkormányzata 2017 óta minden évben Csikesz Endre–díjat adományoz olyan személyeknek, akik az oktatás területén kiemelkedő munkát végeznek a közösség érdekében. A több mint száz éve élt szigetszentmiklósi református rektortanító nevét viselő díjat unokája, Csikesz Irma, és Szigetszentmiklós polgármestere, Nagy János adta át két diáknak és négy pedagógusnak, köztük iskolánk tanárának, Szerticsné Pinczés Máriának.

 

Tanárnő méltatása itt olvasható, a fotó pedig itt tekinthető meg.

MEDVE SZABADTÉRI MATEMATIKA CSAPATVERSENY

Iskolánk tanulói az idei Medve szabadtéri matematika csapatversenyeken is lelkesen vettek részt. 114 diákunk (39 csapatunk) versenyzett a 3 órás szabadtéri matematika versenyeken, főleg a Gellérthegyen. 4 csapat arany fokozatot, 32 csapat ezüst fokozatot, 3 csapat bronz fokozatot ért el.

Díjazott lett:
Németh-Nusser Ábel, Tóth Gergely, Dudás Benedek (8.b): Gellérthegy regionális 3. hely
Barsi Botond, Kocsis Richárd, Végh Balázs (11.b): Gellérthegy regionális 1. hely, országos döntőn 1. helyezett

Tanáruk: Papczun Mária

A legszebb eredmények itt, az összes eredmény pedig itt olvasható.

PLAY AND WIN ANGOL LEVELEZŐVERSENY

A 4 fordulós Play and Win országos angol nyelvi levelezőversenyen a következő eredmények születtek:

6.b: Egyéni: Máthé Luca 1. hely, Pál Bernadett 17. hely
Csoportos: Viosz Levente, Gálos Márk, Varga Zsigmond 13. hely

8.b: Egyéni: Balogh Kincső  4. hely

Felkészítő tanárok: Hegedüs Ágnes és Vid Zsuzsanna

MEGHÍVÓ

A Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódóan, gimnáziumunk hagyományait követve 2022. június 9-én (csütörtökön) 18 óra 30 perckor a 9. évfolyam diákjai bemutatják néptáncaikat a gimnázium aulájában, amelyre nagy szeretettel várjuk a kedves szülőket, érdeklődőket. A műsorban rábaközi, moldvai és kalocsai táncokat láthatnak.

A táncokat betanította: Kulcsár Luca néptáncpedagógus

Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az épületbe csak közvetlenül a műsorkezdés előtt tudnak belépni. Megértésüket köszönjük!

RITMIKUS GIMNASZTIKA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

Pál Bernadett (6.b) a június 5-én megrendezett Ritmikus Gimnasztika Országos Bajnokságon 2. osztály serdülő kategóriában, egyéni összetett versenyben 5. helyen, labdával 4., szabad gyakorlattal pedig a 6. helyen végzett.
 
A fotóért ide kattints!

ID. SZÁNTAI CSABA ORSZÁGOS KÉMIAVERSENY

Az Id. Szántay Csaba Országos Általános Iskolai Kémiaverseny döntőjében “Rutherford” csapatunk
1. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Lamper Szilárd, Mikó Zalán Norbert,
Nagy Nimród
(8.a) és Rozgonyi Gréta (8.b).

Felkészítő tanár: Barta Annamária

A fotót itt nézheted meg.

VISSZA A SULIBA SZÁSZ JÚLIÁVAL

Szász Júliával, Nemzeti Színház fiatal színművészével, A besúgó című sorozat egyik főszereplőjével, iskolánk volt diákjával a Kultúra.hu stábja készített interjút és látogatott vissza vele Szigetszentmiklósra, a Batthyányi Kázmér Gimnáziumba. 

A videó itt tekinthető meg.

EGYENRUHA RENDELÉS

A beiratkozók és azok a felsőbb évesek, akik kinőtték az egyenruhát, 2022. június 23-án 8:00-18:00-ig próbálhatják és rendelhetik meg a ruhákat.

Az árlista itt olvasható.

NÉMET NYELVI VERSENYEK

A Hebe Kft. több német nyelvi versenyt is szervezett a tanév során, melyen szépen szerepeltek diákjaink.

Vásárhelyi Valéria (9.a) a 4 fordulós Hebe+ versenyen országos 2. helyezést ért el (1 ponttal lemaradva az elsőtől),míg Rácz Péter és Hague Róbert (9.a) csapatban a “Frühling in den DACH-Ländern” projektversenyen országos 16. helyezést értek el.

A Hallo Deutschland junior 2 csoportos kategóriában 22. helyezést ért el a 8.a csapata, melynek tagjai Hegedűs Botond, Lamper Szilárd, Juhász Eszter és Harmath Hanga voltak.

Felkészítő tanárok: Helfrich Nikolett (8.a), Kaáli Krisztina (9.a)

Következő oldal » « Előző oldal
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com