Szerző: TNJ

SZATMÁRNÉMETI SZAVALÓVERSENY

Január 23-24-én egy diákcsoportunk testvériskolánkban, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban járt. Az iskola a magyar kultúra napja alkalmából szavalóversenyt, illetve rajzpályázatot hirdetett, melyre iskolánk tanulói is beneveztek. A szavalóversenyen Rigó Viola (6.a) 2. helyezett lett, Rigó Jázmin (6.a) Kölcsey-díjban, Kátai Csongor (10.c) Liter Art díjban részesült. A rajzpályázaton Rigó Jázmin 3. helyezést ért el, Romhányi Nóra (9.a) dicséretet kapott.

A beszámolót itt, a fotókat pedig itt találod:

BETEKINTÉS A FELVÉTELI DOLGOZATOKBA

2026. január 30. (péntek) 10-18 óra közöttkijavított dolgozatok megtekinthetők a gimnáziumban.

A dolgozat megtekintését a szülő meghatalmazással másra átruházhatja.

Fontos, hogy ne alakuljanak ki nagyobb csoportosulások, így egy dolgozat megtekintésére csak 1 fő jogosultnak adunk lehetőséget.

Kérjük, hozzák magukkal a diák valamilyen igazolványát. Ennek hiányában a betekintést nem áll módunkban lehetővé tenni.

A dolgozatról digitális másolatot is készíthetnek. Szükség esetén fénymásolatot, dolgozatonként 500 Ft-ért tudunk készíteni.

A javítással kapcsolatos észrevételeiket legkésőbb a megtekintést követő munkanapon 16 óráig tehetik meg. Ehhez a nyomtatványt a helyszínen biztosítjuk.

2026. február 13-tól az értékelő lapok átvehetők a gimnáziumban.

KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA

IV. korcsoportos kosárlabda körzeti diákolimpia 2. fordulójában szerepeltek iskolánk diákjai. Az első fordulóban hazai pályán egy győzelemmel és egy vereséggel zártak nagykőrősi, illetve taksonyi ellenfeleik ellen.
A második forduló szorosabb mérkőzéseket hozott, de nem sikerült a nagykőrösieket legyőzni. A második helyezést szereztük meg, ami továbbjutást sajnos nem ért, de büszke lehet magára a csapat. Mindenki szépen küzdött.
A csapat tagjai: Balla Benedek, Balla Vencel, Erdei Marcell, Fekete Márk, Horváth Dániel, Rédey Csaba, Rózsás Marcell, Varga Benjámin, Jakab Áron, Plesz András, Krasznai Balázs, Fellegi Bence

RÚDSPORT VERSENY

Lázár Panna (5.a) a Rebel Freestyle Winter Competition Rúdsport és Légtorna versenyen Discovery Pole Kid (8-10) kategóriában országos 4. helyezést ért el.

A fotót itt nézheted meg.

ÉRETTSÉGI TÁJÉKOZTATÓK

Az érettségi jelentkezésekhez az idén is tájékoztatást adunk a tanulóknak:

12.a osztály: január 27. kedd 5. óra

12.b osztály: január 29. csütörtök 6. óra

12.c osztály: január 30. péntek 5. óra

előrehozott érettségizők: január 29., csütörtök 15:00, helyszín az ebédlő

MESTERHÁRMAS ORSZÁGOS NÉMETVERSENY

Az Euroexam Mesterhármas Országos Nyelvi Versenyen német nyelvből, C1 szinten, Pest vármegyéből 5 csapat jutott tovább a 2. fordulóba, ebből 2 csapat a mi iskolánkból:
Döner mit alles csapat: Estók Ádám András, Turu Péter, Somhegyi Martin 11.c
Pommes Frites csapat: Schreiner Enikő, Számadó Kinga, Törteli Luca 11.a

Felkészítő tanárok: Kaáli Krisztina, Talabér-Nagy Judit

BOLYAI ANYANYELVI CSAPATVERSENY

A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójából három csapat bejutott az országos fordulóba.

5. osztály: Castegnaro Iván, Höchst Gergely, Kégli Márton csapata körzeti 3., országos 59. helyezett lett, Fábián Tímea készítette őket.

8. osztály: Mezei Judit, Mailinger Mira, Orova Réka, Sárdy Emília csapata körzeti 1., országos 20. helyezett, Kóbor Bálint, Kovács Dávid, Szoboszlai Zsombor, Pénzes Balázs csapata körzeti 2., országos 60. helyezett. Felkészítő tanár: Száger Erika

FLOORBALL DIÁKOLIMPIA

Iskolánk az elmúlt héten két korcsoporttal is képviseltette magát az Floorball Diákolimpia országos döntőjében, amit ezúttal Egerben rendeztek meg. Hatalmas meccsek, szoros küzdelmek után a IV. és V. korcsoportos csapat is az országos 5. helyet szerezte meg.
A csapat tagjai: 
IV. korcsop.: Hoffmann Hunor, Kóbor Bálint, Rédey Csaba, Varga Barnabás, Vasúth Tamara
V. korcsoport: Hoffmann Hunor, Kóbor Bálint, Kiss Alex, Varga András, Vasúth Kristóf, Vasúth Tamara

KÖZPONTI ÍRÁSBELI FELVÉTELI VIZSGA

Tisztelt Szülők, kedves Felvételizők! 

Szeretettel várjuk a diákokat 2026. január 24-én, szombaton, az írásbeli felvételi vizsgáról külön értesítést nem küldünk.

A személyre szóló pontos, termekbe való beosztást a vizsgák előtt, a regisztráció során tudhatják meg.

A vizsga megkezdése előtti szabályok a következők:

 

  • szülő a regisztrációs pultnál tovább az épületbe nem jöhet be,
  • egy gyermeket maximum egy szülő kísérjen,
  • a fényképes igazolványt a belépés előtt készítsék elő,
  • a regisztrációs pultnál egyszerre csak egy felvételiző gyermek és kísérője tartózkodhat,
  • a regisztráció 8:45-től kezdődik,
  • legkésőbb 9:40-re érkezzenek meg a helyszínre!
  • A dolgozatok írása 10 órakor elkezdődik.
  • 11:45-kor fejezik be az írásbeli vizsgát.

Kérjük a szülőket, hogy az épület előtt várják a gyerekeiket.

A diákok hozzák magukkal a felvételi megírásához szükséges eszközöket (nem radírozható kék vagy fekete tollak, körző, vonalzó, a rajzok elkészítéséhez grafit ceruza)!

BOLYAI TERMÉSZETTUDOMÁNYOS CSAPATVERSENY

Január 9-én került megrendezésre iskolánkban a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulója. 5 csapat indult: két 5. osztályos és egy-egy 6., 7. és 8. osztályos csapat. Idén a 7. évfolyamos diákok érték el a legjobb helyet, Tapsi-Hapsi néven 8-ok lettek.
Csapattagok: Eifert Nóra, Fritz Gréta, Kemény Anna Róza, Takács Júlia
Felkészítő tanáruk: Szalai Emese Rózsa

NEMZETI LOVAS SZÍNHÁZ ELŐADÁSA

2026. január 17-én iskolánk több tanulója különleges lehetőséget kapott: a Nemzeti Lovas Színház János vitéz című előadásában a tánckar tagjaként léphettek színpadra. A felkészítő tanáruk Bujtor Xénia Georgina, a Klassz‑X Szabadidő és Sportegyesület tánctanára volt. Az előadásban szereplő diákok: Demeter Laura és Mester Alíz (5.b), Miklós Luca (7.a) valamint Orosz Julianna (9.ny).

A fotókat itt és itt nézheted meg.

PARTIZÁN KIDOBÓ BAJNOKSÁG

Iskolánk testnevelés munkaközössége a november-december-januári időszakban hagyományteremtő szándékkal Partizán kidobó bajnokságot szervezett 5-8. évfolyamos tanulóink számára. Három délután izgalmas mérkőzéseket láthattunk, melynek végeredménye a következő lett:
 
 
 
A versenyen készült fotókat itt, itt és itt nézheted meg.
 
Következő oldal » « Előző oldal
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com